



Üdvözlünk!
Idén vagyunk ötévesek. Amikor elkezdtük ezt az egészet, egyetlen célunk volt: lehetőséget adni Székelykeresztúr és környéke fiataljainak a zenélésre, azoknak is, akiknek ez máskülönben nem lenne elérhető. A kezdetekkor egy baráti társaságból álltunk össze, és az első ivói zenetáborunk során vált világossá számunkra, hogy a fiatalok nemcsak tanulni szeretnének, hanem egy olyan helyre is vágynak, ahol közösségre találhatnak. Az évek alatt a táborokból rendszeres zeneoktatás fejlődött ki, mára pedig már 40-50 fiatallal dolgozunk hétről hétre. 2025-ben szintet léptünk a FORTE Egyesület megalapításával, és elindítottuk a Forte Házat, illetve a Forte Academy délutáni zeneiskolát. A célunk ezzel egy olyan biztos pont létrehozása volt, ahol a fiatalok tanulhatnak, próbálhatnak és közös projekteken dolgozhatnak. Az épület már rendelkezésünkre áll, a munkálatok pedig jelenleg is zajlanak.
Hogy ez a hely valóban működőképes legyen, a közösség támogatására számítunk. Szívesen fogadunk hangszereket – gitárt, dobot, zongorát –, berendezési tárgyakat, bútorokat, vagy bármilyen anyagi hozzájárulást, amivel a délutáni zeneiskola felszerelését segíthetjük. Minden felajánlás közvetlenül ahhoz járul hozzá, hogy a fiataloknak minél jobb körülményeket teremthessünk. Az elmúlt öt év bebizonyította, hogy van igény és értelme ennek a munkának, most már csak azon dolgozunk, hogy a ház minden nap megteljen élettel és zenével. Köszönjük, ha támogatásoddal te is hozzájárulsz ehhez a célhoz.
Rólunk
A Forte – Tehetséges Fiatalokért Egyesület közösségi zenei és művészet programokat, műhelyeket, mentorálást és nyári táborokat szervez fiataloknak. Olvass rólunk >
🎪
6
Táborok
🤝
30+
Önkéntesek
👥
120+
Résztvevők
📁
16
Projektek
SMS CAMP
2027 július 27-31
5 napos Nyári alkotótábor




Média megjelenések
Kövess minket közösségi média felületeinken is és maradj naprakész! :)